Kicsit megkésve hozom ezt a posztot, de néhány hete azért rohantam vissza vonattal Budapestre, hogy elérjek egy egyedülálló tárlatvezetést.
Nyikolaj Ovcsinnyikov - Az égbolt
A Ludwig Múzeum egyik általam nem túlzottan érdekfeszítőnek ígérkező kiállítását nem mással próbálták meg feldobni, minthogy felkértek egy ismert zenészt, hogy kalauzolja el a látogatókat másfél órában a gyűjteményben.
Konkrétan csak ezért voltam kíváncsi a Vörös horizontra, a szovjet időszak nem köti le a figyelmemet, olyasfajta rossz álomnak tartom, amit jobb lenne elfelejteni. Egy pszichológus véleménye szerint ez persze rossz hozzáállás, és akkor még a történészek meg sem szólaltak. De igaz, ami igaz, egy ilyen modern diktatúra nyomása alatt jót alkotni szinte lehetetlen. A legkülönfélébb fórumokon ellenőrizték a művészeket, akik pedig szabadon alkottak, azok a pártszellemet vagy a rémséges személyi kultuszokat szolgálták ki, ami az ilyen rendszerekben általában jellemző. Magyarán nem alkothattak értéket.
Néhányuknak még ebben a minden tekintetben sötrét korban is sikerült azonban olyasfajta propagandát megjeleníteniük, ami szembement a központi akarat diktálta mázzal, amit a művészetre erőltettek. Néhány festmény megkapó volt, főként tanulságos, folyton eszembe jutott, milyen szerencsés vagyok, hogy én már nem láthattam élve ezt az országokat elnyelő eszement rendszert.
De félretéve a politikát meg kell mondanom, hogy sikeres kiállítás volt. Legainkább arra voltam kíváncsi, hogy hogyan állja meg magát egy zenész tárlatvezetőként. Az érdekelt, hogy egy előadóművész hogyan adja elő magát a művészetben. Nem tudom, Ivánnak milyen előképzettsége lehetett a képzőművészet vagy a művészettörténészet terén, de tárlatvezetőként ügyesen elboldogult. Persze hozzá volt szokva a közönséghez, de mégis meglepett, amiért nem jött zavarba úgy sem, hogy nem választja el egy színpadnyi magasság a tömegtől. Mózesi vízválasztásokkal terelt minket a termeken át, ha a lelkes rajongók éppen nem kattogtatták a gépeket egy újabb fotóért.
Nekem talán kicsit sok volt a személyes élmény és a zenekar, de összességében piros pont a homorért. Mindig értékelendő, ha az előadó nem veszi magát túlságosan komolyan, még ha tisztában is van vele, hogy a hallgatóség főként miatta van ott. Nem hiszem, hogy a kiállítás jobban lekötötte volna azonban őt, mint minket.
Mindenesetre szeptemberig látogatható a vörös csillagzat alatt született orosz művészet.
http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=931&menuId=44
Én mondjuk személy szerint inkább őket javaslnám:
